Nemzeti Panteon (Panteão Nacional)

 

A kép forrása: Panteão Nacional

A lisszaboni Nemzeti Panteon (Panteão Nacional) története szorosan összefonódik egy hosszan elhúzódó építkezéssel, amelynek köszönhetően a portugál nyelvben a "como as obras de Santa Engrácia" kifejezés szinonimája lett a soha véget nem érő munkának.

A panteon úgy emelkedik ki a környező házak közül, mint egy fehér kősziget

Ehhez a közmondáshoz egy másik történet is kapcsolódik. A helyi plébániai feljegyzésekben utalások találhatók a „Desacato de Santa Engrácia” esetre, amely 1630. január 15-én történt, és amelyben a fiatal Simão Pires Solis vett részt. Állítólag új keresztény volt , és azzal vádolták, hogy ellopta a Santa Engrácia ereklyetartóját. Simãót a közeli szomszédok jelentették a Szent Hivatal udvarában, mivel éjszaka gyakran látták a közelben. Nem volt hajlandó felfedni az igazi okokat, amelyek miatt olyan gyakran tartózkodott ott éjszakánként, és annak ellenére, hogy ártatlanságát hangoztatta, 1631. január 31-én máglyán való elégetésre ítélték a Campo de Santa Clarán. Halála előtt, miközben elhaladt az épülő Santa Engrácia-templom mellett, megátkozta azt, mondván: „Ugyanolyan biztos,hogy ártatlanul halok meg, mint ahogyan ezt a templomot sem fejezik be!” Csak később azonosították az igazi tolvajt, és értették meg, miért nem mondott semmi konkrétumot a saját védelmében: szerelmes volt egy fiatal nemes hölgybe, Violantéba, a Santa Engrácia közelében található Santa Clara-kolostor apácájába, és aznap éjjel együtt szándékoztak elszökni, mivel a lány apja megtiltotta kapcsolatukat.

A templom története a 16. században kezdődött, amikor egy Santa Engrácia (Szent Engrácia) nevű templomot építettek a helyén. Ezt a templomot a 17. században lebontották, és 1681-ben megkezdődött egy új, nagyszabású barokk templom építése. A munkálatok azonban finanszírozási problémák és egy 1681-es vihar miatti összeomlás miatt elakadtak, és évszázadokon keresztül befejezetlen maradt a templom.

Csak a 20. században, a köztársaság kikiáltása után született meg a döntés, hogy az épületet Nemzeti Panteonként fejezik be, ahol a nemzet legkiemelkedőbb alakjait helyezik végső nyugalomra. A kupolát végül 1966-ban fejezték be, és ekkor nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.
Az épület belső tere gyönyörű barokk stílusú alkotás, polikróm márványburkolattal és bonyolult díszítésekkel. A hatalmas kupola aljától csodálatos panoráma nyílik Lisszabon történelmi részére és a Tejo folyóra.

A Panteon belső tere - és a kupola belülről

A Nemzeti Panteonban Portugália kiemelkedő történelmi és kulturális személyiségei nyugszanak. A teljesség igénye nélkül:

Eltemetett személyek:

• Amália Rodrigues: Az egyik leghíresebb és legelismertebb fado énekesnő, a fado királynője.

• Eusébio da Silva Ferreira: A portugál labdarúgás legendás alakja, az "Fekete Párduc" becenévvel.

• Almeida Garrett: Író, költő és politikus, a portugál romantika egyik kulcsfigurája.

• Sophia de Mello Breyner Andresen: Az egyik legjelentősebb 20. századi portugál költőnő.

• Manuel de Arriaga, Teófilo Braga, Sidónio Pais és Óscar Carmona: köztársasági elnökök.

• Guerra Junqueiro: Költő, újságíró és politikus.

• João de Deus: Író.

• Eça de Queiroz: Híres regényíró és diplomata, a portugál realizmus egyik legfontosabb képviselője.

Cenotáfiumok (emlékművek):

A Panteonban nem csak sírok, de cenotáfiumok is találhatók, amelyekkel a nemzet más nagy alakjainak állítanak emléket, habár a sírjuk máshol van. Ilyenek például:

• Luís Vaz de Camões: A portugál irodalom legnagyobb alakja, a "Lusiadas" című eposz szerzője. 

• Vasco da Gama: A híres felfedező.

• Henrik herceg (Infante D. Henrique): A portugál felfedezések motorja.

• Pedro Álvares Cabral: A Brazíliát felfedező portugál hajós.

Itt van a sírja egy fantasztikus embermentőnek is.

Aristides de Sousa Mendes (1885–1954) Az ő története a második világháború egyik legbátrabb és legmeghatóbb epizódja.

Aristides de Sousa Mendes portugál diplomata volt, aki a második világháború kitörésekor Bordeaux-ban, Franciaországban szolgált főkonzulként. Portugália akkoriban António de Oliveira Salazar diktátor "Estado Novo" (Új Állam) rezsimje alatt állt, amely hivatalosan semleges maradt, de a gyakorlatban szigorú korlátozásokat vezetett be a menekültek, különösen a zsidók befogadása terén. A portugál diplomaták egy úgynevezett "14-es körlevél" (Circular 14) nevű utasítást kaptak, amely megtiltotta a vízumkiadást "megkülönböztetett" személyeknek, beleértve a zsidókat, oroszokat és hontalanokat.

1940 júniusában, amikor a náci csapatok rohamosan közeledtek Bordeaux felé, több tízezer menekült gyűlt össze a portugál konzulátus előtt, abban a reményben, hogy vízumot kapnak, amellyel Spanyolországon keresztül eljuthatnak Portugáliába, és onnan a szabadságba menekülhetnek.

Sousa Mendes mélyen hívő katolikus emberként szembesült a lelkiismereti dilemmával: kövesse a kormány parancsát, vagy cselekedjen az emberség nevében. Egy rövid, intenzív lelki válság után (amelynek során állítólag 48 órán keresztül megállás nélkül dolgozott) úgy döntött, hogy nem követi a diktátor utasítását, és tömegesen kezdett vízumokat kiadni a menekülteknek, függetlenül azok nemzetiségétől vagy vallásától.

A segítségével több mint 30 000 embernek sikerült elmenekülnie, köztük becslések szerint 10 000 zsidónak. Ezzel a tettével Sousa Mendes tömegek életét mentette meg a biztos deportálástól és haláltól. Egyik híres mondása is ezt a döntést tükrözi: "Inkább állok Isten oldalán az emberek ellenében, mint az emberek oldalán, Isten ellenében."

A hősies cselekedet miatt Salazar azonnal visszahívta Sousa Mendest Lisszabonba, és elbocsátotta a diplomáciai testületből. Nyugdíjat nem kapott, ügyvédi tevékenységtől is eltiltották, és a családjával együtt teljes szegénységbe süllyedt. A lisszaboni zsidó közösség segítette őket élelemmel és menedékkel. Aristides de Sousa Mendes szegénységben és megvetésben hunyt el 1954-ben. Az általa megmentettek azonban soha nem felejtették el. Az elismerés csak halála után következett be, miután a Salazar-rezsim összeomlott.

• 1966-ban a jeruzsálemi Jad Vasem intézet "Világ Igaza" címmel tüntette ki.

• Az 1980-as években Portugália rehabilitálta őt, és posztumusz visszahelyezték a diplomáciai karba.

• 2020-ban a portugál parlament megszavazta, hogy a lisszaboni Nemzeti Pantheonban helyezzék végső nyugalomra, ezzel is tisztelegve az élete és hőstettei előtt.

A sors sajátos iróniája, hogy míg a Nemzeti Panteon eredetileg olyan nemzeti hősöknek készült, akik a kormány szolgálatában álltak, Sousa Mendes-t pont azért temették el ott, mert szembeszállt a kormányával az emberi élet megmentése érdekében.

Nyitva: keddtől vasárnapig, 10:00 és 18:00 óra között Jegyár: 10,00 € Cím: Campo de Santa Clara · 1100-471 Lisszabon