Azulejo: A portugál csempék mágikus világa - hol láthatjuk ezeket Lisszabonban?

Azulejo: A portugál csempék mágikus világa

Képzelj el egy várost, ahol a falak mesélnek. Ahol egyetlen csempe is egy egész korszakot idéz fel: királyok hódításait, vallási legendákat, vagy éppen egy titkos szerelmes találkát. Ez Portugália és az azulejo – a mázas kerámiacsempe, ami több mint ezer éve nem csupán díszít, hanem mélyen átszövi a nemzeti identitást.
Amikor Lisszabon vagy Porto utcáin jársz, ne csak a házakat nézd, hanem a burkolatot! Az azulejo szó az arab al-zillīj (kicsi csiszolt kő) szóból ered, utalva arra, hogy a technikát a mórok hozták az Ibériai-félszigetre. Eredetileg hőszigetelőként és nedvesség elleni védőrétegként szolgált, de a 15. század végén I. Mánuel király beleszeretett, és ezzel a csempe már elismert művészetté is vált Portugáliában.
A nagy fordulat a 17. században jött el, amikor a Kínából érkező luxus porcelán hatására a portugálok is átvették a holland Delft által terjesztett kék-fehér stílust. Ez a színkombináció olyannyira ikonikussá vált, hogy a 18. században monumentális képregényeket festettek a csempékre, történelmi csatákat és bibliai jeleneteket örökítve meg.
De az azulejo nem csupán dicsőségről szól. A lisszaboni Palácio Fronteira például olyan csempe paneleket rejt, ahol majmok parodizálják az arisztokráciát, sőt, még a csaták közepette is akad katona, aki éppen a fák között könnyebbül meg. Ez a humor, a fenséges és a földhözragadt kontrasztja teszi igazán élővé a portugál csempeművészetet, ami ma is él és lélegzik a kortárs metróállomások absztrakt alkotásain.
Minden egyes kocka egy történet, egy titok, egy műalkotás, amit meg kell óvni – sajnos ma már a tolvajok elől is. Ne csak nézd, érezd is át, mit mesélnek a portugál falak…

Kezdetek: mór örökség és királyi hóbort

Sokan azt hiszik, hogy az azulejo szó az azul (kék) szó szinonímája, hiszen rengeteg kék-fehér csempe található Lisszabonban és Portugália-szerte. Az igazság ezzel szemben az, hogy az arab al-zillīj (más források szerint al-zulaich vagy azard) szóból ered, amelynek a jelentése "kicsi kicsiszolt kő" vagy "kis polírozott kő". A kerámiaművészetet az Ibériai-félszigetre a mórok hozták magukkal a 8. században. Az iszlám művészetben az első csempéken a geometrikus és növényi minták domináltak, mivel tiltották az élőlények ábrázolását.

Mór csempe

A "Csempe-mánia" születése: Portugáliában a csempe használata a 15. század végére nyúlik vissza. I. Mánuel király (Dom Manuel I) 1498-ban látogatott el a spanyolországi Sevillába, ahol lenyűgözték a színes csempék. Hazatérve elrendelte a mostani Sintra Nemzeti Palota (Palácio Nacional de Sintra) díszítését importált, kézzel festett csempékkel – ezzel elkezdődött az azulejo hódító útja Portugáliában. Az egyik legszebb példa erre a sintrai királyi palota mór terme:

A sintrai királyi palota mór terme

A kék-fehér álom és az aranykor

• A kínai porcelán hatása: A 17. században fordulat állt be. A portugál arisztokraták beleszerettek a Kínából érkező kék-fehér porcelán eleganciájába, ami a gazdagság szimbóluma lett. Mivel ennek a gyártása Európában nehéz - vagy szinte lehetetlen - volt, a hollandiai Delftben kezdték el utánozni a kék-fehér stílust a csempéken.
• Importból saját stílus: Portugália eleinte nagy mennyiségben importált holland kék-fehér csempéket, de a 17. század végére már a portugál mesterek is nagyban átvették és továbbfejlesztették a stílust. A kobalt adja a csempék jellegzetes kék színét.
• Az azulejo aranykora (1690-1750): A 18. században a Brazíliából jelentkező nagy kereslet hatására a csempeművészet elérte csúcsát. Ekkoriban alakultak ki a monumentális, egész falakat beborító panoráma csempeképek, amelyek már történelmi eseményeket, vallási jeleneteket, tájképeket ábrázoltak, gyakran úgy működve, mint egy óriási "képregény". A festőművészek ekkor kaptak először "művészi státuszt" a csempetervezésért.

São Bento Pályaudvar: Portóban a São Bento (Szent Benedek) Pályaudvar előcsarnoka egy igazi csempe-szentély. Több mint 20 000 csempe borítja, amelyek Portugália történelmét mesélik el.

Híres mesterek:
António de Oliveira Bernardes (1662–1732)
A stílus megteremtője: Bernardes-t tartják a Ciclo dos Mestres legkiemelkedőbb alakjának és legtermékenyebb művészének. Ő volt az a festő, aki a legnagyobb hatást gyakorolta a csempeművészetre a 17. század végén és a 18. század elején. Bejából származott, de Lisszabonban működött az egyik legfontosabb csempefestő műhelye. Ezt a műhelyt valódi iskolaként tartják számon, ahol rengeteg későbbi festő tanult. Jellemzője a monumentális, részletgazdag, kék-fehér történelmi és vallási kompozíciók festése. Munkái között megtalálhatóak a brutesco (groteszk, ornamentális) stílusú festmények is.
Híres Munkák: Számos templom és kolostor, pl. az Évorai Lóios Kolostor hajójának díszítése, valamint a Barcelosi Nossa Senhora do Terço Templom nagyméretű csempepanelei (Szent Benedek életének jelenetei).
Manuel dos Santos (kb. 1690–1725)

A "Felfedezett Mester": Hosszú ideig kissé a háttérben maradt, de a szakértők ma már kiemelkedő tehetségként tartják számon, és sokszor egyenlőnek tekintik Bernardes-szel. Jellemzője: Rendkívül elegáns, dinamikus és nagyszabású csempeképek készítése. Munkái gyakran a Barokk Kor (Joanine-kor) királyi megbízásait tükrözik.
Híres munkák: Lenyűgöző munkái díszítik a Lisszaboni São Vicente de Fora Kolostort, ahol a csempék I. Alfonz portugál király tetteit ábrázolják, V. János király (Dom João V) királyi pártfogása alatt. A Nemzeti Csempemúzeumban (MNAZ) külön termet szenteltek neki.
Bartolomeu Antunes (1688–1753)
Antunes nem csak festő volt, hanem elsősorban mestre ladrilhador (csemperakó mester) és vállalkozó.
A "Nagy Lisszaboni Műhely" (Grande Oficina de Lisboa): Ő hozta létre ezt az informális társulást, amely számos festőt és olajgyárat (kerámiaüzemet) fogott össze, hogy képesek legyenek kezelni a hatalmas királyi és egyházi megrendeléseket. Ez a műhely felelt a királyi birtokok és paloták csempeburkolatainak jelentős részéért, biztosítva a magas minőségű és gyors termelést.
Jellemzője: Bár valószínűleg nem ő festette az összes munkát, az ő neve fémjelzi a királyi és főúri projekteket, amelyek a 18. század közepének pompáját képviselik.

A szabványosítás kora

A nagy lisszaboni földrengés (1755) utáni újjáépítésben az azulejo, a korábbi díszítő szerepe mellett, egészen új, praktikus és szabványosított funkciót kapott. Ezt a korszakot a pombalino stílus uralta, melyet a nevét Sebastião José de Carvalho e Melo, Pombal márki (Marquês de Pombal) nevéről kapta, aki a város újjáépítését vezette. Néhány példa arra, hogyan változtatta meg a földrengés az azulejo szerepét:

• A pombalino azulejo

A földrengés után a fő prioritás a gyors, biztonságos és olcsó újjáépítés volt. Ez a szellem áthatotta a csempegyártást is:
Tömegtermelés és minta-csempék (Azulejo de Padrão): A korábbi, művészi, nagyméretű, narratív paneleket felváltotta a tömeggyártású, ismétlődő mintás csempe (azulejo de padrão). Ezeket a csempéket a megnövekedett igények miatt gyorsabban és ipari méretekben lehetett gyártani. A minták egyszerűbbek lettek, gyakran geometriai vagy stilizált virágmotívumokból álltak.
Színvilág: Bár a kék-fehér maradt a meghatározó, a pombalino csempék sokszor használtak sárga, zöld és manganéz barna színeket is, hogy változatosságot vigyenek az ismétlődő mintákba.

• Praktikus és funkcionális szerep

Az újjáépítésben a csempék már nem csak luxus díszítőelemek voltak, hanem a modern (korabeli értelemben vett) építkezés szerves részévé váltak:
Higiénia és tisztaság: A csempefalak könnyen tisztíthatók, ami különösen fontos volt a járványok megelőzése és a városi higiénia szempontjából egy katasztrófa után.
Védőbevonat: A csempék védték az épületek homlokzatát a nedvességtől és az időjárás viszontagságaitól. Az új, pombalino házak homlokzatát gyakran teljesen befedték a mintás csempékkel, ami gazdaságos és esztétikus megoldás volt a falfelületek kialakítására.
A "készlet" változása: A legtöbb csempe már nem egyedi megrendelésre készült. A mesterek raktáron tartották a standard mintákat, amelyeket aztán gyorsan be lehetett szerezni és felhasználni az újjáépülő házakon, üzleteken és templomokon.

• A Csempe Visszatérése a belső terekbe

Bár a homlokzatokat az ismétlődő minták uralták, a belső terekben – különösen a templomokban és a gazdagabb házak lépcsőházaiban – továbbra is szükség volt a narratív, figurális panelekre:
A 18. század második felében működő műhelyek, mint a Real Fábrica do Rato (Rato Királyi Gyár), folytatták a figurális azulejo panelek készítését. Ezek azonban méretükben és technikájukban már kevésbé voltak monumentálisak, mint a Mesterek Korszakának alkotásai. Gyakran látunk ilyeneket a házak bejáratai fölött, például szentek megjelenítésével. Szent Antal alakja (aki Lisszabon szülötte) különösen kedvelt.
Ezt a királyi gyárat Pombal márki alapította azzal a céllal, hogy a portugál termelést támogassa, és biztosítsa az állami és királyi megrendelések folyamatos ellátását, kiváltva a külföldi importot. Ez a gyár a portugál csempegyártás egyik legfontosabb intézménye lett.
Összességében a pombalino korszak nem a legművészibb, de a legfunkcionálisabb és legszabványosítottabb időszaka volt az azulejo történetében, amely a csempéket az egyedi műalkotásból a tömegesen alkalmazott építőanyaggá emelte a modern városépítés szolgálatában.

Miért a csempe?

Praktikus okok: Az azulejók nem csak szépek, de hasznosak is. Eredetileg hőszigetelésként és a falak nedvesség elleni védelmére használták. A vörös agyagból készült, mázas lapok segítenek szabályozni a belső hőmérsékletet és nem utolsó sorban tűzállóak.
Lisszaboni Nemzeti Csempemúzeum (Museu Nacional do Azulejo): A Madre de Deus kolostorban található múzeum a portugál csempeművészet történetét mutatja be a 15. századtól napjainkig. Itt látható a 14 méter hosszú, 18. századi panorámakép is, amely Lisszabont ábrázolja az 1755-ös nagy földrengés előtt.
Kortárs művészet: Az azulejo ma is él, a kortárs művészek szívesen használják modern építészeti projektekben (pl. a lisszaboni metró állomásai, mint az Oriente vagy a Rato állomás, ahol a magyar származású Szenes Árpád festménye alapján készült díszítés látható). A csempe művészete a mai napig folyamatosan fejlődik és alkalmazkodik.

Egyik gyakori félreértés, hogy az utcai árusoktól vásárolt régi(nek tűnő) csempék a legtöbbször valójában új, mesterségesen "öregített" reprodukciók, vagy olyan darabok, amelyeket valóban megmentettek, de nem történelmi műemlékről származnak.

Fontos tanács: Ha azulejót szeretnél vásárolni, mindig hivatalos galériából vagy csempeboltból tedd, mint például a lisszaboni Viúva Lamego, ami 1846 óta működik, vagy a kis műhelyek, ahol a csempék előttünk készülnek. Ezzel garantálhatod, hogy nem támogatsz illegális tevékenységet.

A Viúva Lamego épülete maga is csoda

Mivel lehetetlen kihívás a portugál csempeművészet egészét bemutatni, kiválasztottam a kedvencemet, ahol majdnem négyszáz évre tekinthetünk vissza..

Palácio Fronteira: A háborús csempék szentélye

Lisszabonban, pontosabban Benfica-ban, a Monsanto Park mellett található a Palácio dos Marqueses de Fronteira – a portugál csempeművészet egyik legkiemelkedőbb élő példája, amely még ma is a Mascarenhas család tulajdonában és lakhelyeként szolgál. 
A palotát a 17. században (1670–1673) építtette I. Mascarenhas márki, mint vidéki vadászkastélyt. Városi palotájuk a Bairro Alto-ban állt, de a nagy lisszaboni földrengésben elpusztult. A család ekkor kiköltözött ebbe a kastélyba, és azóta is ott él.
A legfontosabb terem a Sala das Batalhas (Csaták terme). Ezt a termet kék azulejókból álló monumentális panelek díszítik, amelyek a Portugál Függetlenségi Háború (Restaurációs Háború) kulcsfontosságú csatáit ábrázolják Spanyolország ellen. A Márki (Dom João de Mascarenhas) a háborúban nyújtott kiemelkedő katonai szolgálatáért kapta a Fronteira címet, így a csempék egyben a családi dicsőség leglátványosabb emlékkövei. A terem nagysága és a csempepanelek monumentális mérete eléri azt a hatást, hogy a látogatót teljesen körülveszi a történelem és a dicsőség. A csempék a terem összes falát beborítják, ami a portugál horror vacui (az üres tér iszonyata) barokk elvét követi: minden felületet díszíteni kell.
A Csaták Terme tehát nem csak egy galéria, hanem egy vizuális krónika, amely a csempe, mint művészeti hordozó, narratív erejét és politikai jelentőségét is bemutatja Portugáliában.

A palota kertje is páratlan. A Tanque dos Pretos (Feketék tava) nevű hatalmas vízmedencében tükröződik egy impozáns fal, amelyet csempék borítanak, mitológiai és allegorikus jeleneteket ábrázolva. A kertekben a loggiák és teraszok falai is tele vannak azulejókkal, amelyek például a Hét Bolygót és a szabad művészeteket személyesítik meg, bizonyítva, hogy a csempe nem csak beltéri dísz.

A Palácio Fronteira igazi kincsesbánya, ha a komoly és a komikus kontrasztjáról van szó. Míg a Sala das Batalhas az emberi szükségletekkel hozza le a hősöket a földre, a kertekben található csempék az egész portugál társadalmat a majom- és macskakomédia tükrében mutatják be. A legszokatlanabb, legszórakoztatóbb jelenetek a már említett "macacarias" (majomvilág) kategóriájába tartoznak, amelyeket a kertek loggiáiban, különösen a Galeria das Artes és a Casa de Fresco (Hűsítő Ház) környékén találunk.

Majmok, macskák és az emberi komédia

A Fronteira Palota 17. századi (kb. 1660-1670) azulejói között – a komoly témák (mint a Restaurációs Háború csatái és a Hét Szabad Művészet) mellett – helyet kapott a gúny, a humor és az irónia. Ezt a célt szolgálják az antropomorfizált állatokat ábrázoló panelek.
A majom-világ: A „macacarias” (majom-világ) csempék a macskák és néha a patkányok segítségével az emberi életet figurázzák ki. A majmok már az ókori művészetben és a középkorban is az emberi gyarlóság, a buta utánzás (arra utalva, hogy a majmok utánozzák az embert) és a bűn szimbólumai voltak.
Zenélő macskák: Az egyik leghíresebb csempe-sorozat azt ábrázolja, ahogy majom professzorok tanítanak macska diákokat. Láthatunk olyan csempét, ahol egy majom tanár zongorázni, vagy csembalón (clavicórdio) játszani tanítja macska tanítványait, akik énekelni vagy hangszeren játszani próbálnak. Macskák és majmok borbélynál ülnek. Állatok vesznek részt más hétköznapi, társadalmi tevékenységekben, mintha az emberek lennének.
Ezek a játékos képek nem csupán dekorációk. Szarkasztikus tükröt tartottak a korabeli portugál társadalom elé. A 17. században az arisztokrácia és a felső osztály szokásai, hóbortjai, és gyakran üres tevékenységei (pl. hiú zenetanulás vagy a túlzott szépítkezés) gyakran célpontjai voltak a szatírának. Ezek a csempék maró gúnyú kritikát fogalmaztak meg.

A majmos és macskás csempék a palota két fontos külső területén bukkannak fel:
A Galeria das Artes (Művészetek Galériája): Ez a terasz a fő épület és a kertek között helyezkedik el. Itt láthatók a Hét Szabad Művészet allegóriáit ábrázoló nagyméretű kék-fehér csempék, amelyeket a szatirikusan megmunkált, kis állatos panelek egészítenek ki. 
A Casa de Fresco (Hűsítő Ház) körül: Ez a kerti pavilon a Vénusz Kert közelében található. A házat övező falakban és padokban szintén előfordulnak ilyen vicces, macacarias típusú csempeképek, más hétköznapi életképekkel (pl. halászat, vadászat) és meglepő, akár erotikus ábrázolásokkal (mint a Káma Szútra inspirálta, de korabeli ruházatú párokat ábrázoló jelenetek) együtt. A kerti pavilonok falait nemcsak a hétköznapi jelenetek borítják. Ez a fajta vizuális gúny vagy a bujaság bemutatása a kerti pavilonok tipikus témája volt, ahol az illem szabályai lazábbá váltak, és ahol a nemesek a „hűvösben” hódolhattak a testi élvezeteknek. Érdekesség, hogy a park korabeli szobrai meztelen nő és férfialakok voltak, ám a későbbiek során fügefaleveleket helyeztek az intim testrészek fölé. Ezek mostanában (az idő múlásával) elkezdenek leválni a szobrokról, jól mutatva, hogy a korízlés nem örökkévaló. 
A Fronteira Palota kertjében elhelyezett csempék tehát a barokk művészet merészségét mutatják be: a komoly mitológia, vallás és háborús dicsőség mellett helyet kap az intimitás, a humor és az emberi élet komédiájának gúnyos ábrázolása is, amely a mai látogatók számára is azonnal mosolyt csal az arcra.

A Fronteira palota kápolnája: A Tányér-összetörés legendája 🍽️

A Fronteira Palota egyik legfurcsább, és egyik legérdekesebb építészeti eleme a kertben található, amelyet összetört tányérok és üvegtöredékek díszítenek. Ez a kertben lévő kis építmény, amely eredetileg talán kápolnaként vagy inkább egy hűsítő pavilonként funkcionált, és az egész díszítéshez szorosan fűződik egy izgalmas, királlyal kapcsolatos legenda:
A királyi bankett: A Palota 1670-es években történt felavatásakor a Fronteira Márki fényűző bankettet rendezett, amelyen a leendő király, II. Péter (Dom Pedro II), akkori régensherceg, a későbbi uralkodó is részt vett. 
A szokás, mely minden törvénynél erősebb: A legenda szerint (amely az európai arisztokráciánál esetenként előfordult) az etikett megkövetelte, hogy miután a király (vagy a trónörökös) étkezett egy számára készített tányérkészletből, azt a készletet többé ne használhassa nála alacsonyabb rangú személy.
A megsemmisítés: A márki, ahelyett, hogy kidobta vagy elzárta volna a királyi kegyben részesített készletet, a vendég távozása után ceremoniálisan összetörte a tányérokat és csészéket.
A díszítés: Ezután a törött porcelán darabjait (leginkább kék-fehér, Kínából származó Ming-dinasztia stílusú töredékeket) beépítette a kápolna vagy pavilon külső falába, így örökítve meg a királyi vizit iránti hűségét és a megtiszteltetés emlékét. Ha belegondolunk abba, mennyire drágák voltak ezek a finom porcelánok, megdöbbentő, hogy ilyen sorsra jutottak. Az is igaz azonban, hogy az eltelt évszázadok során ezek valószínűleg eltörtek volna a használat során, mégiscsak érdemes volt ezeket a hallatlan gesztussal átadni az örökkévalóságnak.
Ez a történet (bár egyes történészek szerint lehet, hogy csak egy kedves legenda a család nagyságának hirdetésére) a mai napig az egyik legnépszerűbb és legszínesebb anekdota, amelyet a palota idegenvezetői szívesen mesélnek a látogatóknak. A fal tehát nemcsak dekoráció, hanem a királlyal való szoros kapcsolat és a családi dicsőség kézzelfogható emlékműve is egyben.

A Csaták Termének "antihőse"

A Sala das Batalhas (Csaták Terme) az a hely, ahol a Fronteira Márki a legdicsőségesebb pillanatait örökítette meg: a Portugál Restaurációs Háború (1640–1668) legfontosabb csatáit, mint a Montes Claros, Arronches vagy Elvas. Ezek a festmények az erőt, a hitet és a nemzeti dicsőséget hirdetik. 
A meglepő részlet: Az egyik grandiózus csatajeleneten látható egy olyan figura, aki a csata hevében, kissé hátrébb vonulva (vagy éppen menekülve) megkönnyebbül, a legnyersebb módon ábrázolva őt a fák között.
Ez a szokatlan ábrázolás a csempe-paneleken általában két fő magyarázattal bír, amelyeket az idegenvezetők is gyakran megosztanak:

A barokk humora és valóságérzéke
Bár a csempeképek célja a propagandisztikus dicsőség volt, a barokk művészet néha szeretett játszani az ellentétekkel és a groteszkkel. A Csaták Termében a hatalmas hősi eposz mellett a festő szándékosan helyezhette el ezt a részletet. Ez emlékeztet arra, hogy a háború, még a dicsőséges is, nyers, embertelen és mocskos is volt. A katona a frontvonal mögött is csak egy ember, akinek fiziológiai szükségletei vannak. Ez a részlet mintegy földre rántja az egész jelenetet, és egy szatirikus pillantást enged a díszesség mögé.

A "rejtett" szignó vagy tréfa

Egy másik lehetséges magyarázat szerint az ilyen apró, komikus vagy illetlen részletek egyfajta „viccként” vagy „rejtett szignóként” szolgálhattak a festő részéről. A csempefestők a barokk korban még mindig "kézművesként" voltak számon tartva, és egy ilyen apró, oda nem illő tréfa lehetett a módja annak, hogy kinyilvánítsák az egyéni szabadságukat a szigorú királyi/nemesi megrendelések közepette. A Csaták Terme egy óriási, több falat is beborító tabló, tele rengeteg apró katonával. A vicces ember megtalálása olyan, mint egy barokk „hol van Wally?” játék – egy apró, szándékos hiba a hősies összképben, amely a mai látogatók számára is azonnal mosolyt csal az arcra. Ez is bizonyítja, hogy az azulejo, még a legkomolyabb környezetben is, képes volt emberi és szórakoztató maradni.
Néhány csempeképen olyan párokat látni, akik korabeli ruházatban, de a Káma Szútrára emlékeztető testhelyzetekben vannak ábrázolva. Ez a fajta vizuális gúny vagy a bujaság bemutatása a kerti pavilonok tipikus témája volt, ahol az illem szabályai lazábbá váltak, és ahol a nemesek a „hűvösben” hódolhattak a testi élvezeteknek.
A Fronteira Palota kertjei tehát egyfajta szabadtéri színházat kínálnak, ahol az egykori portugál arisztokrata látogató a saját társadalmi világát láthatta kigúnyolva, macska- és majombőrbe bújtatva. Ez a humoros, ironikus réteg teszi a palotát a portugál azulejo egyik legemberközelibb és legélőbb gyűjteményévé.

9 kihagyhatatlan hely Lisszabonban csemperajongóknak

1. Museu Nacional do Azulejo (Nemzeti Csempe Múzeum)

A múzeum egy csodálatos 16. századi kolostorépületben kapott helyet, és a 15. századtól napjainkig tartó csempeművesség gyártásáról és művészetéről tár fel többet. Gyűjteménye számos portugál és külföldi remekművet tartalmaz, így vezető intézménnyé vált ebben a művészeti ágban. Az állandó kiállítás olyan példákat mutat be, amelyek a csempe történetét és a különböző kultúrák korokon átívelő hatásait illusztrálják, az arabtól az olasz-flamandon át a holland, spanyol és keleti hatásokat is beleértve. Legjellegzetesebb műve egy 1300 csempéből álló, 36 méter hosszú kompozíció, amely Lisszabont ábrázolja az 1755-ös nagy földrengés előtt. Kiemeljük még az 1580-ból származó „Élet Miasszonyunk” című oltárképet, az 1707-es „Tánclecke” címűt, a 19. század elejéről származó „Hölgyportrét”, valamint az 1665-ből származó „A tyúk házassága” című művet.


2. Palácio Fronteira (Fronteira-palota)

Nem, ő nem Harry Potter 

Bár a Fronteira-palota nyitva áll a látogatók számára, a mai napig ott élnek az azt 1675-ben felavató őrgrófok leszármazottai. Választhat, hogy vezetett túrán vesz részt a belső térben, vagy egyszerűen csak sétálgathat a csodálatos kertben. Ha úgy dönt, hogy meglátogatja a belső teret, áthalad a könyvtáron, a kápolnán és a történelmi portugál és holland csempékkel borított szobákon, amelyek közül kiemelkednek a restaurációs háborút idéző ​​panelek. Ezeknek a csempéknek nagy részét 1660 és 1670 között helyezték el, és a belső térben és a kertben is megtalálhatók. A világ egyik legkülönlegesebb csempealkotásának tartják, amely portugál és holland mintákat ötvöz különféle dekoratív szobrokkal.
A palota egy része látogatható (angol és portugál nyelvű) idegenvezetéssel.


3. Mosteiro de São Vicente de Fora (Szent Vince kolostor)

Ez a kolostor Lisszabon egyik legnagyobb látványossága, nemcsak lenyűgöző belső tere miatt, hanem a világ legnagyobb barokk csempégyűjteményének (körülbelül 100 000 darabos) is ad otthont. A tornyok melletti teraszról nyíló panoráma szintén nagy vonzerő. A kolostort 1147-ben alapították, majd 1582-ben újjáépítették, az akkori városfalakon kívül. A hatalmas csempegyűjtemény közül kiemelhetjük La Fontaine meséit ábrázoló 38 táblából álló sorozatot, valamint egy olyan táblát, amely I. Afonso Henriques királyt ábrázolja Lisszabon meghódítása idején.


4. Fábrica Sant’Anna (Sant'Anna gyár)

Ez Lisszabon és az ország egyik fő csempegyára. Nyitva áll a látogatók előtt, így megfigyelhetjük a kézműveseket a kézi festés folyamata során. Az itt található üzletben termékeiket is kiállítják, amelyeket világszerte exportálnak. A Sant'Anna gyár 1741 óta gyárt kézzel készített csempéket, eredeti darabokat tartanak a chiadoi műhelyükben és a belémi gyárukban. Emellett 17. és 18. századi darabok reprodukcióit is készítik, amelyeket akár nemzetközi szállításra is vállalnak, de itt is meg lehet vásárolni őket.


5. Fábrica Viúva Lamego (Viúva Lamego Gyár)

Számos csempe gyára, amelyeket látni lehet a fővárosban és az egész országban. Az üzletnek otthont adó épület, a Largo do Intendente-n, a város egyik legkülönlegesebb épülete, homlokzatát teljes egészében színes csempék borítják. A Viúva Lamego gyárat 1849-ben alapították ezen a helyen, de a gyártás ma Sintrában van. Ennek ellenére itt tartja fenn üzletét, emblematikus homlokzatával. Kézzel festett darabjai olyan helyeket díszítenek, mint a lisszaboni metróállomások vagy a portói Casa da Música, és világszerte exportálják őket.


6. Convento dos Cardaes (A Cardae-kolostor)

Ez a 17. századi barokk kolostor aranyozott fafaragásokat, festményeket, csempéket és márványt ötvöz. Az építkezés 1677-ben kezdődött és 1703-ban fejeződött be, gazdag johanine-i és rokokó belső dekorációval, amely ellentétben áll a puritán külsővel. Ez a tér egy tizenegy, 1692-ből származó, kék-fehér figurális csempepanelből álló fontos együttest mutat be, melyeket a holland művész, Jan van Oort alkotott. A panelek Ávilai Szent Teréz történetét mesélik el, akit a kolostorban tiszteltek. Az épületben tartott idegenvezetés során további nemzeti alkotások is megtekinthetők.


7. Palácio Nacional de Sintra (Sintrai Nemzeti Palota)

A Sintra Nemzeti Palota (Palácio Nacional de Sintra) címerterme (Sala dos Brasões)

Az épület eredete a 9. századra nyúlik vissza, amikor a mórok palotát építettek ezen a helyen. Ez egyike azon kevés középkori palotáknak a világon, amelyek gyakorlatilag épségben maradtak fenn a mai napig, kezdetben I. János király hivatalos rezidenciájaként szolgált a 14. században. Itt található Európa legnagyobb (Sevillából származó) hispán-mór csempegyűjteménye is. A Címerpajzsok Csarnokában jelentős barokk csempegyűjteményt is talál, amelyet a 18. század egyik legkiemelkedőbb festője, PMP mester alkotott.


8. Palácio Pimenta (Borspalota)

Ez a 18. század közepéről származó nemesi ház ma a Lisszaboni Múzeum része, és a korszak díszítőelemeit mutatja be, beleértve a kék és fehér csempéket is. Sok darab az épület eredeti darabja, mások pedig a múzeum gyűjteményéhez tartoznak. A túlnyomó többség a barokk és rokokó korszakból származik. Meg kell említeni a régi konyhát, halász- és vadászati ​​figurákkal, valamint egy halat előkészítő afrikai nővel. Más helyiségekben, sőt még a főlépcsőn is, sokszínű csempéket és néhány különös kínai panelt találunk. A palotát V. János király építtette a városon kívül (ma már a város szerves része) szeretője, egy apáca számára, és régészeti leletek, szobrok és festmények gyűjteményének, valamint Lisszabon 1755-ös földrengés előtti különös modelljének ad otthont. És akkor még nem is beszéltünk a jelentős csempegyűjteményről. Ne hagyja ki a kerteket, ahol pávákban gyönyörködhet a Rafael Bordalo Pinheiro által alkotott kerámia növény- és állatvilág között.


9. Palácio Nacional de Queluz (Queluz Nemzeti Palota)

Portugália egyik legszebb nevezetességének tartják ezt a rokokó palotát, amelyet a versailles-i ihletés jellemez (bár annál jóval kisebb - és cukibb), és 1747-ben épült, francia kerttel. A 18. század végén a királyi család hivatalos rezidenciája volt. A Zenecsarnokot kiváló akusztikájának köszönhetően ma is használják koncertek megrendezésére. A magas rangú külföldi államfőket is a palota egyik nem látogatható szárnyában. 
Bár a környék leginkább gyönyörű kertjeiről és építészetéről ismert, figyelemre méltó csempegyűjteménnyel is büszkélkedhet. Pontosabban az 1756-ból származó Canal dos Azulejosra (Csempecsatornára) gondolunk, amelynek falait kék és fehér panelek díszítik. A palotában található a Corredor das Mangas (Ujjak folyosója) is, egy neoklasszicista polikróm csempékkel borított terem, amely az évszakokat, a kontinenseket és a klasszikus mitológiai jeleneteket ábrázolja.