A Queluz palota

 A Queluz Palota (Palácio Nacional de Queluz) az egyik utolsó nagy rokokó stílusú épület, amelyet Európában terveztek.

A jelenlegi palota építési munkálatai 1747-ben kezdődtek Mateus Vicente de Oliveira portugál építész irányításával. Annak ellenére, hogy sokkal kisebb, a palotát gyakran portugál Versailles-nak nevezik.

Az összehasonlítás indokolatlan: Versailles-t a "fenségesség megjelenítéseként" emlegetik, és azért építették, hogy kőbe véssék "Franciaország minden dicsőségét", míg a sokkal kisebb Queluz-i palota inkább gyönyörű, mintsem csodálatos, és úgy néz ki, mint egy nagyon drága születésnapi torta.

A Palácio Nacional de Queluz igazi története a 17. században kezdődött, amikor egy vidéki kúriából királyi rezidenciává fejlődött. Múltja azonban ennél régebbi: A Queluz-i birtokot és vadászházat Dom Cristóvão de Moura, Castelo Rodrigo első márkija alakította ki, aki V. Fülöp spanyol király szolgálatában állt. Tőle ezt a vagyont a portugál függetlenség helyreállítása (1640) után elkobozták. A 17. században a területet D. Pedro herceg kapta meg, aki később II. Péter király lett. A birtok ekkor a portugál királyi család másodszülött fiainak fenntartott "Casa do Infantado" birtokába került. A palota mai formáját D. Pedro hercegnek köszönheti, aki a "Casa do Infantado" harmadik ura volt, és később III. Péter néven lépett trónra. 1747-ben kezdődött a nagyszabású építkezés, melynek célja a régi kúria királyi palotává való átalakítása volt. 

A "Casa do Infantado" egy történelmi intézmény volt Portugáliában, amelyet a királyi család másodszülött fiainak tartottak fenn. A szó szerinti fordítása "a hercegség háza" vagy "a herceg háza" lenne, de a funkciója ennél jóval összetettebb volt. D. João IV (IV. János) király hozta létre 1654-55-ben azzal a céllal, hogy anyagi és politikai stabilitást biztosítson a király második fiának, aki eredetileg nem örökölte a trónt. Az intézmény célja az volt, hogy elkerülje az öröklési vitákat és a belső konfliktusokat a királyi családon belül. A Casa do Infantado hatalmas birtokokkal, ingatlanokkal és jövedelemmel rendelkezett. Ezek a javak többnyire olyan földbirtokokból és vagyonokból származtak, amelyeket a spanyolpárti nemesektől koboztak el a portugál függetlenség helyreállítása (1640) után. A Casa do Infantado birtoklása jelentős anyagi és politikai befolyást jelentett a másodszülött herceg számára. A paloták, földek és a velük járó jövedelmek lehetővé tették, hogy a herceg ne függjön teljesen a trónörökös (a koronaherceg) akaratától.

A palota D. Pedro és I. Mária királynő (Pedro a királynő férje és nagybátyja is volt) élte a fénykorát, akiknek kedvenc rezidenciája lett. I. Mária királynőt férje halála után (amikor ahogyan ezt akkoriban mondták, elméje megingott), itt tartották diszkréten fogva.

1807-ben a francia invázió elől a portugál királyi család Brazíliába menekült, és elhagyta a palotát. Junot marsall, a francia megszálló erők parancsnoka rövid ideig itt lakott.

1910-ben - a polgári forradalom idején - a palotát nemzeti műemlékké nyilvánították.

1934-ben a palotában nagy tűzvész pusztított, amely súlyos károkat okozott. A rekonstrukciót követően a palota megnyílt a nagyközönség előtt.

A Queluz Palota 1940 óta múzeumként működik, ahol a királyi gyűjtemények láthatók. A palota D. Mária pavilonját 1957 óta a Portugáliába látogató államfők hivatalos vendéglátóhelyeként használják. Az évtizedek során megszállt itt többek közt Dwight D. Eisenhower, Jimmy Carter, Ronald Reagan, Bill Clinton, de a legelőkelőbb vendég minden bizonnyal II. Erzsébet brit királynő volt 1957-ben és 1985-ben.

A Trónterem (Sala do Trono) az egyik legpompásabb terem a palotában. A tükrök, aranyozott faragványok és díszes mennyezet a rokokó stílus csúcsát képviselik. A terem a hivatalos fogadásoknak és báloknak adott otthont, és itt fogadták a külföldi diplomatákat és nagyköveteket. A Trónteremben helyezték el a király és a királynő trónját is, ami a monarchia hatalmát és pompáját szimbolizálta.

A Díszes Folyosó (Corredor dos Azulejos) vezet ide, és ez a rész az egyik legszebb csempe-gyűjteménynek ad otthont Portugáliában. A falakat az azulejo, a hagyományos portugál csempe borítja, amely különböző bibliai és mitológiai jeleneteket ábrázol. A folyosó egyfajta galériaként is szolgált, ahol a királyi család tagjai és vendégei sétálhattak. A Zeneterem (Sala de Música) a palota közepén található terem, amelyet a királyi udvar zenei és művészeti előadásaira használtak. A terem akusztikája kiváló, és a királyi család tagjai számára gyakran adtak elő itt koncerteket és operákat. A teremben található egy ritka 18. századi zongora is, amely a palota zenei örökségét őrzi. Ez a terem 250 év óta mit sem változott.

A Queluz palota kertjei ugyanolyan lenyűgözőek, mint maga a palota, és elválaszthatatlan részét képezik a rokokó építészeti együttesnek. Kialakításukat Jean-Baptiste Robillion francia építész irányította, aki a versailles-i kertek inspirációjából merített, de a portugál ízléshez igazította azokat. A park legfontosabb részei:
A Neptun-medence (Lago de Neptuno): A kertek központi és talán leglátványosabb eleme. A medence közepén található a Neptun-szobor, amely a tenger római istenét ábrázolja, a vizet körbevevő szökőkutakkal és faragott kőszobrokkal. A medence partjánál álló csempék és a faragott kőpadok pihenőhelyként szolgálnak.

A Máltai-kert (Jardim de Malta): A palota bejáratánál található, szimmetrikus kialakítású, buxusokkal és virágágyásokkal díszített kert. (A portugál királyi család tagjainak nagy része a Máltai Lovagrendhez tartozott.) A kert közepén egy szökőkút és egy obeliszk található.
A legbájosabb elem azonban a Nagy-csatorna (Canal Grande): ez palota kertjének egyik legkülönlegesebb része. A 100 méter hosszú, csempével díszített csatorna (vagy inkább medence). egészen meghökkentő “díszlet”. A falakat a 18. században készült, gyönyörűen festett azulejo (portugál csempe) panelek borítják, amelyek jeleneteket ábrázolnak a portugál udvar életéből, mitológiai témákból és a hajózásról. A királyi család tagjai a csatornán gondolával is utaztak a forró nyári napokon.
A kertek több kisebb szökőkutat, medencét és allegorikus szobrot rejtenek, amelyeket neves szobrászok, mint John Cheere és Pedro de Almeida készítettek. A szobrok görög mitológiai alakokat, például Vénuszt, Apollót és Neptunt ábrázolnak, amelyek a természet és a művészet harmonikus egységét hangsúlyozzák.