A világ legrégebbi közlekedési táblája: Behajtani tilos!
A nevezetes kőtábla
Az ember azt hinné, a forgalmi dugók és a sofőrök közti feszültségek a modern kor vívmányai. Azt is gondolhatnánk, hogy az első közlekedési táblák a 20. században jelentek meg. De mi van, ha mindkét állítás téves? Utazzunk vissza az időben, egészen a 17. századi Lisszabonba, hogy megismerjük a világ legrégebbi, ma is eredeti helyén álló forgalmi jelzését, és az általa kiváltott konfliktust.
Egy kőbe vésett parancs Lisszabon szívében
A lisszaboni Alfama negyedben, a Portas do Sol közelében, a Rua do Salvador (A Megváltó utcája) 26-28. szám falán egy szerény, nagyjából 50 centi széles kőtábla lapul. A legtöbb járókelő és turista észre sem veszi ezt a kis márványtáblát, pedig egy valódi történelmi kincs. Egy 1686-os dátumot viselő, portugál rendeletet hirdet, amit II. Péter király parancsára véstek kőbe. A felirat – amely a São Vicente de Fora kolostor felé vezető úton kapott helyet – egyértelműen fogalmaz:
"Sua Majestade ordena que os coches, seges e liteiras que vierem da Portaria do Salvador recuem para a mesma parte."
Magyarul ez annyit tesz: „Őfelsége elrendeli, hogy a kocsik, szekerek és gyaloghintók, amelyek a Salvador kapujából jönnek, ugyanoda vonuljanak vissza.”
Ez a furcsa mondat a világ legrégebbi, eredeti helyén található közlekedési táblája. Ha elsőre értelmetlennek hangzik, az azért van, mert a mai közlekedési logika szerint valóban az lenne. A parancs nem azt jelentette, hogy a járműveknek be kell hajtaniuk egy szűk utcába, majd ott visszafordulniuk, ami a korabeli járművekkel lehetetlen mutatvány lett volna. Ehelyett a rendelet lényege a behajtás megakadályozása volt. A kőtábla afféle „nincs tovább” jelként szolgált. A „vonuljanak vissza” kifejezés a korabeli formális parancsnoki nyelvet tükrözi, amely egyértelműen a járművek irányváltására utasított, még a kapu előtt. Ezzel megelőzve a torlódásokat és a vitákat a kolostorhoz vezető szűk úton.
A 17. századi forgalmi káosz
Az 1660-as években Lisszabon a portugál birodalom pulzáló szíve volt. A világ minden tájáról érkező nemesek, kereskedők és kalandorok zsúfolásig töltötték a város szűk, középkori utcáit, amelyek nem voltak felkészülve a növekvő forgalomra. A Rua do Salvador különösen forgalmas volt, hiszen összekötötte a várnegyedet a folyóparttal, és a királyi udvarba igyekvő hintók gyakori útvonala volt. Ezen a keskeny, kanyargós úton a rangos utasokat szállító kocsik gyakran kerültek szembe egymással.
Mivel mindenki fontosabbnak érezte magát a másiknál – legyen szó egy grófról, aki egy báróval találkozott, vagy egy gazdag kereskedőről, aki egy kevésbé jómódúval –, a konfliktusok mindennapossá váltak. A kisebb vitákból gyakran utcai verekedések, sőt, komolyabb fegyveres összetűzések is kialakultak, amelyekben a kocsisok és a szolgák is aktívan részt vettek. A 17. században, amikor a becsületet gyakran fegyverrel védték, a közlekedési problémák könnyen erőszakossá fajultak.
A király megoldása:
II. Péter királynak elege lett a közlekedési káoszból. Felismerte a helyzet súlyosságát, és cselekedett. Kiadta Lisszabon első hivatalos közlekedési szabályzatát, amelynek ez a kőtáblája a mai napig fennmaradt. A király összesen 24 hasonló táblát helyeztetett el a városban, de a többi nem élte túl az idők viharait, beleértve az 1755-ös nagy lisszaboni földrengést sem. A rendelet azonban nem állt meg a puszta tábláknál. Egy olyan közlekedési szabályzatot is kiadott, amely a korabeli viszonyokhoz képest rendkívül szigorú büntetéseket tartalmazott. Kifejezetten megtiltotta a kocsisoknak és a szolgáknak, hogy késeket, botokat vagy bármilyen más fegyvert használjanak a közlekedési viták során. Azok, akik nem engedelmeskedtek a királyi rendeletnek, 2000 cruzado bírságot kaptak. Ez a büntetés mai ésszel szinte felfoghatatlan. Egy átlagos, képzett mesterember napi bére a 17. században körülbelül egy cruzado volt, ami azt jelenti, hogy a 2000 cruzadós bírság több mint öt évnyi munkabérének felelt meg. Egy kocsisnak vagy szolgának esélye sem volt ezt az összeget kifizetni. És ami még rosszabb: a szabályszegőket száműzetésbe küldhették Brazíliába, olyan távoli helyekre, mint Pernambuco, Bahia vagy Rio de Janeiro. A mai bosszantó közlekedési bírságokhoz képest ez a büntetés jól mutatja, mennyire komoly problémát jelentett a közlekedési káosz és a korabeli „túlturizmus” a 17. századi Lisszabon számára. Nem egy sima pénzbírságról volt szó, hanem egy egzisztenciát tönkretevő büntetésről, ami megerősíti, hogy a közlekedési rend fenntartását a király rendkívül komolyan vette. Valljuk be, ennek ismeretében a mai pénzbüntetésnek már szinte örülhetünk is.
A kolostor, amely a falakon kívül volt
A rendelet tehát a São Vicente de Fora kolostor hatalmas területének egyik távoli kapujára, a „Megváltó kapujára” vonatkozott. A kolostor elhelyezkedése a mai Lisszabon térképén elsőre ellentmondásosnak tűnhet, mivel az Alfama negyedben található, amely a város egyik legrégebbi és legsűrűbben beépített része. Ez a látszólagos földrajzi anomália azonban a kolostor nevének megértésével feloldható.
A kolostor teljes neve São Vicente de Fora, ahol a „de Fora” kifejezés jelentése „a falakon kívül”. A név arra utal, hogy az épület alapításakor és a 17. században még Lisszabon középkori városfalain kívül, a külvárosban helyezkedett el. Az évszázadok során azonban a város fokozatosan terjeszkedett, és körülölelte a kolostort és az azt övező területet, amely mára a sűrűn lakott Alfama negyed részévé vált. Így a „falakon kívül” valaha volt terület mára a város szívévé vált. A kolostor egykori bejárata nemcsak egy közlekedési rendelet helyszíne, hanem Lisszabon és egész Portugália történelmének is fontos része. Az eredeti kolostort még az ország első királya, I. Alfonz alapította 1147-ben. A ma látható, lenyűgöző épületet azonban II. Fülöp spanyol király (aki egyben Portugália királya is volt I. Fülöp néven 1580-tól 1598-ban bekövetkezett haláláig) rendelte meg a 16. században. Talán leghíresebb része a Bragança-dinasztia királyi panteonja, ahol a dinasztia uralkodói és családtagjai nyugszanak. Emellett a kerengőben lenyűgöző, kék-fehér azulejo csempékkel borított falfelületek találhatók, amelyek a 18. században készültek, és Jean de La Fontaine meséit ábrázolják.
Ez a lisszaboni kőtábla tehát sokkal több egy kőbe vésett szövegnél. Egy élő bizonyíték arra, hogy a forgalmi problémák és a „vezetés” okozta feszültségek nem a modern kor találmányai, és arra is, hogy a hatóságok már évszázadokkal ezelőtt is drasztikus eszközökhöz nyúltak a rend fenntartásáért. Egy apró, de annál érdekesebb részletet árul el a régi Lisszabon életéről, emlékeztetve minket arra, hogy a történelem néha a legváratlanabb helyeken rejtőzik.
Végül egy mai behajtani tilos tábla az utca felső végénél. Talán ez gyorsabban is 'olvasható':
Megjegyzések
Megjegyzés küldése